Bemutatkozás

Üdvözöllek Kedves Olvasó!

Ács Krisztina Pénelopé vagyok, kozmetikus, masszőr, szakoktató.

Mint sokan mások, a gimnáziumi években én sem tudtam eldönteni mit is  szeretnék csinálni. Szerettem sminkelgetni,  emberekkel foglalkozni, de a matek is jól ment, így érettségi után  tanulmányaimat az ELTE matematika-számítástechnika tanári szakán  folytattam.
Ám pár hónap és egy-két álmatlan éjszaka után úgy döntöttem, mégiscsak  kozmetikus lesz belőlem.

Nagy szerencsémre egy fantasztikus gyakorlati oktató (Vasváry Erika aranykoszorús mesterkozmetikus) mellett tanulhattam ki a szakma fortélyait, így a  2002-es szakvizsgát követően biztos kézzel kezdtem el önállóan dolgozni.

Már tanuló koromban szerettem masszírozni, jó érzés látni, ahogy az nem csak testre, hanem lélekre is hat – mikor valaki a kezeim között ellazul, elalszik, majd  egy nagyot nyújtózik masszázs után. Így ez irányban indultam el: részt vettem számtalan cég által tartott tanfolyamon, láttam sok technikát, tanultam frissítő  masszázst. Kítűnően végeztem
2005-ben a dr. Spiller Arkaya Deepa indiai testmasszázs tanfolyamát
2006-ban Bagóné Horváth Katalin cellulit- és fogyasztómasszázs képzését
2010-ben a Tradícionális Pránanadi Alapítvány által oktatott testmasszázs tanfolyamot.
Az életem más területein is a természetességet részesítem előnyben, jelenleg egy aromaterápiás tanfolyamot végzek, ahol a gyógynövények évezredes  felhasználási lehetőségeit tanuljuk.

Hogy a tanári pálya se maradjon annyiban, elvégeztem a Műegyetem műszaki szakoktatói szakát, melyen 2009-ben kiváló minősítéssel  diplomáztam. 2011 január óta mint gyakorlati oktató tanítok az Erzsébet Királyné Szakközépiskolában.

Szeretem a hivatásom. Számomra sokkal fontosabb  az emberi kapcsolat, a pozitív visszajelzés, az hogy az elégedett vendégek visszatérjenek, nyugodt szívvel ajánljanak másnak, mint hogy minél drágább kezelést sózzak rá valakire. A kozmetikus nem csak egyszerű testi szépítést ad vendégeinek, hanem magabiztosságot a lelküknek. Szeretek kipróbálni újdonságokat, de nem gondolom, hogy az egyre újabb és újabb csillivilli gépek meg tudnák adni azt a tökéletességet  amit egy nyugodt légkör, az alapos szakmai tudás és egy tapasztalt emberi kéz alkotni tud.

A blogról:
Az ok, amiért létrehoztam ezt az oldalt, elsősorban a piacot elárasztó termékdömping és az általuk keltett tévhitek. Másodsorban segíteni szeretnék azoknak, akik nehezen jutnak el kozmetikushoz vagy csak tanácsra lenne szükségük és nincs megbízható szakember a közelükben. Szeretettel várok bármilyen kérdést, hozzászólást, észrevételt Mindenkitől, Hölgyektől, Uraktól, fiatal- és érettkorúaktól egyaránt:)
Cikkeimet már megtaláljátok a Beauty Forum magazinban is.

Ha személyesen keresel fel:
2011 júniusában nyílt szalonomban kabinrendszerben dolgozunk, ami azt jelenti, hogy egy kozmetikai ágy van bent, így egyszerre csak egy vendéggel foglalkozunk. Egy frissítő ital, halk zene és gyertyafény teszi hangulatosabbá a külvilág zajától és telefoncsörgéstől mentes helyiséget.
Viki kolléganőmet több száz kozmetikus közül választottam munkatársnak, ugyanannál a Mesternél végeztünk, így nyugodt szívvel ajánlom Nektek, ha hozzám már nem találtok megfelelő időpontot.
Napi váltásban dolgozunk: engem szerdán és pénteken, őt hétfő-kedd-csürtöki napokon tudjátok felkeresni.

A hagyományos kozmetikát képviselem: nálam csodagépek helyett professzionális kozmetikumokat, szakértelmet és kiadós masszázst találsz. Gyere el és próbáld ki milyen a kéz energiájával feltöltődni!
Ha többet szeretnél tudni az általam használt kozmetikumokról, akkor az Aromaterápia menüpont alatt olvashatsz róluk.