Hogyan ápold jól a bőröd?

Kozmetikus létemre mindig csodálkoznak a vendégek, mennyire krém-ellenes vagyok. Ami így ebben a megfogalmazásban nem teljesen igaz, de tény, hogy nem én vagyok az a szakember, aki Rátok fogja tukmálni a tengernyi krémet, akkor is, ha feleslegesnek tartja azt.

Tapasztalatból mondom, hogy az új vendégeim nagy százaléka nem a bőrtípusának megfelelő kozmetikumokat használ (és nem a megfelelő sorrendben) és emiatt vannak olyan bőrproblémái, diszkomfort érzete, amin egyszerűen azzal, hogy változtatunk a házi ápoláson, hatalmasat tudunk javítani.

A legfőbb szabályom, hogy „hallgass az arcodra!”. Azért mert azt mondják a reklámok, kell éjszakai, nappali és szemránckrém, attól még NEM KELL 🙂 Valamivel el kell adni a kozmetikai cégeknek is az újabb és újabb termékeket… Ami KELL Neked, az az, hogy figyelj oda magadra. Ha húzódik az arcod, ha viszket, ha túl fénylik, ha ráncosodni kezd, ha ad bármilyen jelet arra, hogy valami nem működik megfelelően, akkor keress rá megoldást (szakemberrel).

Minden egyes vendég más és más. Tudok általános szabályokat mondani (fogok is), de ahhoz, hogy pontosan a Te bőrödhöz megtaláljuk a megfelelő kozmetikumokat, beszélgetnünk kell. Meg kell tudnom, milyen körülmények között dolgozol, milyen termékeket használtál eddig. Milyen az egészségi állapotod, milyen gyógyszereket szedsz, milyen allergiád van. Meg kell ismernem a bőröd, hozzá kell érnem, meg kell néznem nagyító alatt, és meg kell ismerjelek Téged, mi az ami zavar az arcodon, mi az amit szeretsz rajta.

Én pontosan emiatt biztosítok személyes konzultációs lehetőséget a vendégeknek, hogy segítsek kiválasztani az ezernyi kozmetikum közül melyik a nekik való. Lehet, én sem fogom tudni pontosan megmondani, de az biztos, hogy valamennyit fogok tudni segíteni 🙂

32226p6kfv6vnos-199x300Az az igazság, hogy (mindenféle bántás nélkül) nem szabadna hallgatni a különböző internetes fórumokra és a szakképzetlen drogériás eladókra (tisztelet a kivételnek), hanem amiatt, hogy a megfelelő termékeket és a megfelelő sorrendben használjátok, legalább egyszer el kéne menni kozmetikushoz, hogy pontosan „belője” nektek a bőrtípusotokat. És ez most nem azt jelenti, hogy csak azt a termékcsaládot szabad megvenni amit a kozmetikus ajánl (vagy hogy nála kell megvenni). Azért lenne lényeges, hogy ha bementek a gyógyszertárba, az Yves Rocher-ba, a DM-be, a Douglasba, vagy bárhova máshova, akkor tudjátok hogy milyen bőrre való (és milyen állagú) terméket vegyetek le a polcról attól a márkából, amit szerettek.

És akkor most röviden pár tipp így látatlanban 🙂

Lemosás

A legfőbb hiba a nem megfelelő állagú lemosó kiválasztása. Pl. most nagy divat a szappan (én is imádom a kézműveseket) és a micellás víz. Viszont nagy tévedés, hogy ezek bárkinek jók. Azok a 30/35 feletti bőrök, akik pl. amerikai típusú irodaházban dolgoznak egész nap levegőtlen, légkondicionált helyen, azoknak tuti biztos, hogy van egy olyan felületi vízhiányuk a bőrükben, amin ezek a termékek csak rontanak. Sokan túltisztítják az arcuk, ezzel okoznak érzékenységet. Sokan természetesnek veszik, hogy a lemosó után húzódik az arcuk, pedig ennek nem feltétlenül kell így lennie. A víz- és zsírhiányos bőrre már szuper jó tej állagú lemosók vannak, amik nem fogják még jobban szárítani a bőrt.

Tonizálás

rosa_damascena_200mlA tonizálás lépése a lemosás után ajánlott, sokan összekeverik a kettőt. A tonikok arra vannak, hogy a lemosótej okozta pH eltolódás normalizálják, a lemosótej maradványait eltávolítsák és visszahidratálják a bőrt. Szóval röviden a lényeg, hogy a tonik nem helyettesíti a lemosó terméket. A víz- és/vagy zsírhiányos bőröknek alkohol tartalmú tonikkal szigorúan tilos tonizálniuk, mert csak tovább szárítják vele az arcukat. Én pl. imádom a virágvizeket tonikként használni, de csak az olyan minőségi aromavizeket, amiket tényleg vízgőzdesztilláció során nyernek, nem olyanokat, amiknek az összetevő listáján az szerepel: víz + virág kivonat. A damaszkuszi rózsavíz, a levendulavíz, a citromfűvíz jóformán minden bőrtípusra jó, használjátok bátran

Krémezés

Az első gondolatom ezzel kapcsolatban, hogy én hiszek abban, hogy a bőrünket is tanítjuk, ösztönözzük. Tehát azzal tudjuk befolyásolni, hogy mit kenünk rá. Ha pl. mindig zsírozzuk, egy idő után nem fog annyit termelni, mert ugye kívülről megkapja. Ha mindig szárítjuk, akkor meg sokat fog termelni, hogy megvédje (persze csak ha tud). A krém választásban az is számít pl., hogy épp milyen évszak van. Nyáron lehet, elég csak egy könnyű, vizes hidratáló szérum, télen viszont kell a zsírosabb krém.

Éjszakai krémezés pl. nem szükséges mindenkinek. Egy húszas éveiben járó bőrnek például biztosan nem! A szervezet éjszaka pihen, méregtelenít, regenerál. Egész nap rajtunk van a krém, a smink, légkondiban, szmogban járunk, megterheljük az arcunk, hagy pihenjen legalább éjszaka. Persze, ha húzódik az esti lemosás után és jól esik bekrémezni, akkor nem kell elhagyni, de érdemes néha megpróbálni várni pár percet mielőtt krémeznél, mert sokszor elmúlik magától is (a szervezet érezhetően elkezdi visszaolajozni a bőrt).

Bőrproblémák

Fontos tudni, hogy a bőrtünet legtöbbször a szervezet reakciója valami belső vagy külső hatásra. A belső okok nagy részét egy alapos kivizsgálással meg lehet találni, csak meg kell keresni a megfelelő orvosokat hozzá. Egy jó bőrgyógyász, gasztroenterológus, endokrinológus, nőgyógyász szakember sokat fog tudni javítani a bőrképen is. Bízzatok bennük és ne adjátok fel!

(freedigitalphotos.net)

No Comments Yet.

Leave a comment